meg minden

Tegnap miután találkoztam az egyik reggiói tanárnőmmel, akivel két órán keresztül beszélgettünk a piacokról, a maffiáról, az Etnáról, az idős házaspárról, akiknek a házában fogunk lakni, itthon egy mél fogadott, hogy nyert a pályázatom Sienába, very warm velcome... Azok után, hogy egy hónappal ezelőtt a nemzetközi kapcsolatos titkárnő atomhülyének nézett, mert közvetlenül a sienai egyetem honlapján  jelentkeztem és nem a Pázmányon keresztül. El is küldött, hogy most mit nézek, nem igaz, hogy egyetemista létemre ezt sem bírtam megérteni, hogy az ő pecsétjük és méljük nélkül érvénytelen az egész pályázat. Erre tessék... De nem érdekel, most már akkor is Reggióba megyek. Megvan a jegyem Nápolyba, január 8-án, 10:55-kor indulok. 30 kg cuccot vihetek egy olyan országba, ahol 10-15 fok van télen és virágoznak a mandulafák,  de a házakat nem fűtik. Március lesz majd állítólag a legkeményebb, mert akkorra hűlnek ki teljesen a házak.  30 kg... Beszélni csak erről  a súlyról akarok, hogy mit visz magával a szív, és mit dob  ki épp mostanában magából, még én sem akarom sokszor felfogni.  Talán ezért nem megy az alvás,  általában megvárom a hajnalt, épp most is, azt a szürkét, aztán alszom csak el. Na sziasztok.