HTML

meg minden

"Nos, a naivitás nem megy. Amit lehet: figyelni a felvillanásokat. Ez mindig hiteles, s olykor találó. Nem alakítás, csak kivárás. Nem növekszik, mindig összeáll." Ilyeneket jegyezgetett föl /Petri György: Hadd menjen/

Utolsó kommentek

Hajdanában, danában

2010.10.18. 19:41 femfatal

Hinta

Vasánapra virradó éjszaka sokat álmodtam, de csak az utolsó álmomra emlékszem. Egy öreg utcán sétáltam valakivel, aki már egy korábbi álmomban is ott volt, de az arcára nem emlékszem, csak azt tudom, hogy nem nő, bár az sem biztos, hogy férfi, de sokkal inkább nem nő, mint nő, az biztos. Szóval vele sétáltam el két ház közé. Két düledező bérház volt, de a szokásos 3-4 emeletre újabb és újabb szintek voltak ráhúzva, s a csúcsa már szabályos panelház volt. Ahogy néztünk fölfelé, azt láttam, hogy egy kislány piros csigalépcsőn lépked lefelé a két ház között egy hintához, hogy honnét jött a lépcső, hová volt felfüggesztve a hinta, sajnos nem láttam. Aztán a kislány hintázni kezdett olyan 80-90 méter magasságban a két lakóház között, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. No, hát nagyjából ez van most. Leírhatatlan sok dolog közt, seholsem.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://csillagvagyfecske.blog.hu/api/trackback/id/tr562381830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása