Amikor másnap van már,
egyszer s mindenkorra túl
vagyunk az előző, rossz napon,
betelt, de nem csordult túl
a peremen, mint kádból kifolyó
víz, nem hagyott látható nyomot,
bár lehet, hogy gyűlik alattomban,
a burkolat alá szivárog, és fölemeli
a parkettát az előszobában
egy sötét szándék, az egyre
kopárabb, függönytelen szobából
kitekintve még látjuk a késő
ősz pompáját, ahogyan önmagát
temeti. De mi még élni
akarunk, és a hideg, verő-
fényes reggelbe kilépünk.
/Takács Zsuzsa, in. A test imádása/
Utolsó kommentek