Megvettem a bőröndöt. 70 l-es, 5 kg és fekete. Maradt még 15 kg, amit még magammal vihetek. Aztán van sok dolog, ami tulajdonképp nincs. Pl. egy kötet, ami nagyjából tényleg kész, de a kiadó közben nagyjából tönkre is ment, így beláthatatlan időre jegelni kell a megjelenést, de ha meg is jelenik, én akkor már nem leszek itt. Aztán. Indokoltalan jókedvek, ámulatok, bambulások, izgulások, és megmagyarázhatatlan lelkifurdalás és önemésztés, hogy mi elől, hova, meg egyáltalán minek, ahelyett, hogy elhelyezkednék végre egy életben itt. Aztán a nyugtatgatások, pontatlan kérdések, hogy Miért is? meg, hogy Na és? Csak el, csak legyen valami tényleg más és ismeretlen, ha nem is az óceán, de a tenger, egy más éghajlat, az idegenség létjogosultsága, valami csodálnivaló, valami nagy, valami, ami minden eddiginél nagyobb, szóval valami véglet, valami új, ami nem emlékezetet semmire, legfeljebb csak ismerős. Addig meg van Csajka Gábor Cyprián, nagyszótárnyi csöndek az arcon, részletek.
J. Coltrane szaxofonista emlékére
csak el
talán egy lassú bluest beoperálva
a fogak mögé a nyelv alá a szájba
menni nagyszótárnyi csöndekkel az arcon
amint elfelednél az eszméletig oldva
megnyugodva mintha zsebedben pisztoly lapulna
csak el
téblábolni az óceánon át
Utolsó kommentek